Az 1.2.1.8004-es megjelenése
Hogy tovább népszerűsítsük a CakePHP hazai használatát, megpróbálunk lépést tartani a keretrendszerrel kapcsolatos hírekkel, illetve azoknak fordításával. Mint ezt már valahol korábban említettük, nem szóral szóra szeretnénk a cikkeket lefordítani, hanem arra próbálunk törekedni, hogy a magyar programozók (érdeklődők) számára is olvasható és élvezhető legyen.
Tehát kérlek NE használd ezeket a fordításokat az angol nyelv megtanulására ![]()
Ennek eredményeképpen itt van az első:
írta gwoo (http://bakery.cakephp.org/profiles/view/gwoo)
A CakePHP 1.2-es (Final) megjelenése után, kevesebb mint egy hónap alatt, több mint 40000-en töltötték le a rendszert. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy több mint 2000-en használják az SVN-es változatot. Nem tudjuk elégszer megköszönni a rengeteg segítséget amit a támogatóinktól kapunk.
Csak hab a tortára, hogy kemény munka és “rovarírtás” (hehe) után végre sikerült kijavítanunk az apróbb hibákat (bug) és elérhetővé tennünk a CakePHP legújabb, stabil, 1.2.1.8004-es változatát
(http://cakeforge.org/frs/?group_id=23&release_id=434 ).
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek aki tesztekkel és javító csomagokkal járult
hozzá a fejlesztéshez. Sokan észrevehettétek, hogy a stabil változat óta próbálunk teszt csomagot készíteni a hibajelentéshez. Ez persze nincs kőbe vésve, néha előfordul, hogy csak javítjuk a hibát, ha egy jól megfogalmazott hibajegyet vagy javítócsomagot jegyez be valaki.
Kérünk, NE felejtsd el, hogy a stabil változatokban nincsenek teszt csomagok.
Ha valami hibát találsz probáld az SVN-es változatot (https://trac.cakephp.org/ ),
vagy az éjszakai frissítést (http://cakephp.org/downloads/nightly/1.2.x.x ).
Egyébként, TGIF (Thanks God It’s Friday = Hál’ Istennek Péntek Van)
Kellemes sütögetést,
CakePHP csapat.

on április 9th, 2009 at 22:26
Szervusztok !
A honlapomat alkotó barátom nagyon nagy szerződést kapott, olyan
embert keresek helyette heti 1-3 órás melóra aki pont a cakePHP-t ismeri /egy kis Actionscript2,3 sem árt/.
Üdv.: Miklós /30-2311152/